|
|
|
|
Free Java |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Sziasztok!
Ez itt a FreeJava továbbfejlesztését támogató fórum,
ide felteheted az általad fontosnak tartott megvalósítandó
funkciókat. Vagy módosítási javaslatokat, észlelt hibát.
Valamint ezeket itt meg is vitathatjátok.
Én majd idővel végignézem ezeket, és ígérem minden általam
megvalósítható funkciót idővel megpróbálok megvalósítani.
Nem utolsó sorban, folyamatosan keresek olyan embereket, akik
valamilyen nyelvre lefordítanák a program nyelvi fájlját.
Vagy csak úgy segítenének a FJ terjesztésében.
Minden jót, és előre köszönök
minden segítséget:
--Belovai Tibor | |
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | | | Köszönöm a hibajelentést!
Megcsináltam a javítást, a következő verzióban már benne lesz.
De azért érdekelne, hogyan sikerült ezt előidézni.
A code completion egy jó kérdés, valóban jó lenne, viszont ennek a
megírása sok időbe telne, ami nekem sajnos nincsen.
Tudom a struktúra panel végső soron ennek a része,
de azért a kettő nem egy és ugyan az.
Régebben kacérkodtam a gondolattal, hogy csinálok egy ilyet.
Aztán látható módon mégsem lett belőle semmi,
éppen ezért ez ügyben nem is ígérek semmit. | | | | |
| |
| | |
| | | | | | code completion lesz a programban? | | | | |
| |
| | |
| | | | | | Dobott
java.lang.NullPointerException
at ablakok.c.toString(SourceFile:395)
at ablakok.i.toString(SourceFile:152)
at ablakok.c.equals(SourceFile:390)
at ablakok.i.equals(SourceFile:147)
at java.util.Vector.indexOf(Unknown Source)
at java.util.Vector.indexOf(Unknown Source)
at ablakok.i.<init>(SourceFile:95)
at ablakok.i.<init>(SourceFile:27)
at freejava.FreeJava.actionPerformed(SourceFile:2894)
| | | | |
| |
| | |
| | | |
| | |
| | | | | | Új fájlt készítése:
Fájl menü / új fájl létrehozása…
Itt látható a jelenleg támogatott 3 fájl formátum:
Java (ez van kijelölve alapértelmezettként) Html SQL
Nos, rá kell kattintani az SQL feliratra és akkor az lesz aktív(kiválasztva).
Ez tartalmaz 2 panelt, ebből az első alapértelmezetten ki van választva,
ez az "SQL generálása", ezen találod meg a keresett
Database jelölőnégyzetet. | | | | |
| |
| | |
| | | | | | Letöltöttem, de ott elakadtam, hogy:
"válaszd az SQL fület, klikkelj a Database jelölőnégyzetre".
Ezeket ugyanis nem találtam. Segítene valaki?
Csak most kezdtem próbálkozni az SQL-el és a FreeJava-val. | | | | |
| |
| | |
| | | | | | Sziasztok!
Letölthető az új FreeJava!
http://belovai.uw.hu
 | | | | |
| |
| | |
| | | | | | Sziasztok!
Van egy jó hírem a számotokra, hamarosan várható a következő verzió kiadása! 
Legalábbis már nagyon a kanyarban van!
Üdv.: Belovai Tibor
| | | | |
| |
| | |
| | | | | | Fordításban tudnák segíteni, küldtem egy mail-t abban bővebben írtam erről. | | | | |
| |
| | |
| | | | | | Akkor hajrá! Sok sikert hozzá!  | | | | |
| |
| | |
| | | | | | Igen ez a helyzet , de mostanában nekikezdtem a továbbírásának 
ez a fórum is ezért született meg.
Azt, hogy mikor fog megjelenni a következő, sajnos én sem tudom (ígérgetni nem akarok), de mint tudjuk a remény hal meg utoljára. | | | | |
| |
| | |
| | | | | | Ezek szerint a legfrissebb verzió 2004.08.28-án lett kiadva? | | | | |
| |
| | |
| | | |
| | |
| | | | | | Hol lehet elérni a legújabb verziót?
| | | | |
| |
| | |
| | | | | | Köszönöm a hozzászólást,
de ezzel minden rendben van. Ami megtévesztő lehet, hogy alapból beszúró üzemmódban van a szerkesztő és igy a kurzor is,
vagyis az csak egy vonal: |
Ha megnyomod az insert-et és átváltasz felüliró üzemmódba akkor pontosabban látni, hogy valójában hol áll a kurzor: █
Valamint még annyi van, hogy nem csak akkor kerül kirajzolásra a zárójelpár ha pontosan rajta állsz, hanem akkor is ha tőle egyel jobbra.
Ez pont amiatt van mert alapból a kurzor csak egy függőleges vonal.
--Tibor | | | | |
| |
| | |
|
|
[1-15] [16-30] |
| | |
|